Lengyelországban is eltörölhetik a vasárnapi boltzárat
A tavaly hivatalba lépő kormánykoalíció korábban ígéretet tett a 2018 óta hatályban lévő szabályozás eltörlésére.
A tavaly hivatalba lépő kormánykoalíció korábban ígéretet tett a 2018 óta hatályban lévő szabályozás eltörlésére.
A hasonló kísérletek eddig kudarcot vallottak, most megint nekifutnak.
Lesznek kivételek is, ha megszavazza a parlament a törvénymódosítást, ilyenek a benzinkutak, valamint a kórházak, repülőterek, busz- és vasútállomások területén működő üzletek.
Parragh László után a kereskedelmi szakszervezet is azt pedzegeti, hogy lenne értelme a vasárnapi zárvatartásnak.
A kamara elnöke szerint egy vásárlás nálunk családi programmá alakul át, ami nem feltétlenül szerencsés.
A Népszava információi szerint a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete online aláírásgyűjtésbe kezd azért, hogy vasárnap délben bezárjanak a boltok, mivel egy hivatalos támogatót sem sikerült szerezniük.
A szakszervezet javaslatát elemezte egy kereskedelmi szakoldal.
Lengyelországban is nagy vitákat szül a vasárnapi zárva tartás. Úgy tűnik, az intézkedés a kisboltoknak sem kedvezett igazán, de a kormány még tovább vizsgálná.
A kisboltok nem jártak jól, hiába akarták őket helyzetbe hozni, de cserébe legalább utálják a lengyelek is a vasárnapi zárva tartást.
Nem mindig volt ennyire szilárdan elutasító az álláspontja a kormánynak a boltzárral szemben, mint amilyet a most kiadott közleményükben megfogalmaztak.
A Magyar Idők szerint Palkovics László tárgyalóasztalhoz ül a jogszabály visszaállításáért lobbizó Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével.
Több tízmillióra tehető a mínusz.
Luigi Di Maio miniszterelnök-helyettes szerint vissza kell állítani a vasárnapi boltzárat.
Újra vasárnapi boltzárat kértek a kormánytól; nem fogadta el a bank a csődeljárás alá került buszgyártó ajánlatát; megnéztük, mi történik ott, ahol a pénzhiány miatt már nem tudják elvinni a lomokat. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A súlyos munkaerőhiányra igyekezett felhívni a figyelmet az egyik kereskedelmi szakszervezet, amely megoldásként a vasárnapi zárvatartás újbóli bevezetését vetette fel. A helyzet feszült az ágazatban még úgy is, hogy a tavalyi sztrájkok megismétlődésével egyelőre nem kell számolni.
A kormánypárti Magyar Idők azt írja, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) azt kéri Orbán Viktortól, hogy vegye fontolóra a vasárnapi boltzár újbóli elrendelését.
Erős interjút adott Harrach Péter KDNP-s frakcióvezető a Magyar Hírlapnak: a meleg családok szembemennek a természetes és normális élet követelményével, a kormány tulajdonképp Ferenc pápa szavait követi migrációs ügyben, és a vasárnapi boltzár szolidáris megoldására is, reményei szerint, előbb-utóbb rábólint a magyar társadalom.
Két bolti pénztáros szerint az Alaptörvénybe ütközik a vasárnapi nyitvatartás újra engedélyezése, de az Alkotmánybíróság nem hajlandó érdemben megvizsgálni a panaszukat.
Az autógyártókat tárt karokkal fogadja a kormány, a szolgáltatóipari multicégek azonban már nem ilyen szerencsések. Az elmúlt nyolc évben a legváltozatosabb különadók és intézkedések nevét tanulhattuk meg, amelyek leginkább egy dolgot céloztak: ha már nem erősítik a magyar cégeket, legalább gyengítsék a multikat.
Fokozatosan csökkentik Lengyelországban a boltok vasárnapi nyitva tartását. 2020-ra lenne kötelező a boltzár minden vasárnap, de lesznek kivételek.